|
Téli Holdfény
(1986, március 4.)
Tavasz volt. A virágok csodaszépen nyíltak ki a réten, kinyújtóztatták leveleiket a nagy tél után. Egy virágzó ligetben egy romladozó templom állt. Sok repedés volt rajta, ablakai betörtek, és rég elhagyatott volt veszélyessége miatt. Ám egy nő ott térdelt egy szobor elött és mondta imáját. Felnézett a szoborra.
– Köszönöm. – mondta csendesen és felállt. Fekete haja be volt fonva de itt ott elszabadult egy-egy tincse. Szoknyája fehér selyemből volt, és leért a földig így vége koszos volt és néhol szakadt. Felsője is fehér volt. Gyapjúból készült pulóver volt rajta és egy fekete köpeny aminek kapucnija is volt.
- Azt hittem, az indiánok nem hisznek a mi istenünkben. – szólalt meg egy nő a falnak támaszkova lehunyt szemmel. A nap pont rá sütött a betört ablakon.
- Lehet, hogy vörös a bőröm, de rendes emberek között nőttem fel. – válaszolt nyugodtan, szinte suttogta a másik.
- A neved is indiánosan hangzik. Téli holdfény… Hm… - gúnyolódott a nő, kilépve a nap sugarából. Erre a megnevezett rákapta égő tekinteték. Nem használta igazi nevét. Mindenkinek az ál-nevét szokta elmondani.
- A nevem Eszter! A másikat nem használom! – állt fel. Rá nézett a nőre. Annak is fekete haja volt, de nem hosszú, olyan Kleopátrás. Szája vérvörösre volt rúzsozva amin most gonosz mosoly jelent meg. Rajta bő szárú gatya volt, egy vörös színű bőr kabáttal.
- Pedig illenek nevedhez képességeid. Nem értem, hogy miért rejtegeted. Tudod, ha megnő úgy is megtalálom!
- Majd gondoskodom arról, hogy ne találd meg! – válaszolt Eszter.
-Ó és hogy?
- Csak nem hiszed, hogy már most elmondom Dilaila?
- Kénytelen leszel. Különben meg kell, hogy öljelek.
- Akkor a titkom velem jön a sírba. – fordult felé és mellette megjelent egy lebegő aranyosan fénylő, sas.
- A titkod igen, de őt nem viszed el! – mondta Dilaila és mellette egy farkas jelent meg. Ezzel egymásnak estek.
* * *
Éppen kelt fel a nap és egy nő szaladt az utcán kezében egy gyermekkel. A gyereke körülbelül egy éves lehetett. Fázott és éhes is volt ezért elkezdett sírni. Anyja meg sebezve futott vele, mint a menekülő őz a vadászok elöl. A nő most lelassított és egy ház elött megállt. Ránézett gyermekére, aki még mindig sírt. Elkezdte énekelni kedvenc dalát gyerekének, hogy az elaludjon.
- Már pirkad a hajnal a róna fölött, felszárad a harmat eloszlik a köd. A szellő szavára felébred a rét, zöld karját az erdő kitárja feléd. Míg anyám főz, fát hasogat, én űzöm, kergetem a szarvasokat. Ha boldog a szív csak úgy perdül a láb, milyen szép az élet, mily szép a világ. – énekelte. A második vers szaktól babája már aludt, és a nő már majdnem sírt. Most elindult a ház felé. Sötét volt, és csak egy ablak világított. Eszter meg könnyebbült. Letette gyerekét az ajtó elé, és rá tett egy kis levélkét. Jól bebugyolálta kislányát, hogy az ne fázzon annyira, majd egy csókot nyomott homlokára. Bekopogott és elszaladt.
Egy 40 éves nő nyitotta ki az ajtót és lenézett a gyerekre. Felemelte a levelet és elolvasta magában:
„A nevem; Téli Holdfény szeretném, ha örökbe fogadná gyermekemet, mivel én haldoklom. Nem tudom már gondozni és eltartani. Szeretném ha Téli Holdfénynek nevezné el rólam de önökön kívül mindenki csak Kristinnek ismerné.
Egy idő után látni fogja a szellemeket és kapcsolatba fog velük lépni. Mondja el neki, hogy a könyvtárban keressen meg egy könyvet aminek címe: A sámánok élete.
Ui.: Csak egy dalra alszik el: Már pirkad a hajnal a róna fölött, felszárad a harmat, eloszlik a köd! Az szel ő szavára felébred a rét, zöld karját az erdő kitárja feléd.
Míg anyám főz, fát hasogat én űzöm, kergetem a szarvasokat. Ha boldog a szív, csak úgy perdül a láb, milyen szép az élet, mily szép a világ!”
- Te jó ég… - most lenézett a babára. Az a ruha, amibe bele volt bugyolálva véres volt. Lehajolt a babához és megérintette hideg arcát. Erre a baba kinyitotta sötétbarna csillogó szemét és fogatlan száján mosoly jelent meg. Erre a nő nem tudott mit mondani, szeme csillogott a könnyektől és elkezdett nevetni, miközben arcán egy könnycsepp hullott le. Felkapta a babát és berohant vele a házba.
- Frici! Frici! – kiáltozta a nő férjének és oda vitte hozzá a gyereket. Mindig is egy babára vágyott, de ő nem kaphatta meg betegsége miatt.
***************************************************************************
- Ébresztő Yoh! Ne szóljak még egyszer! – kiáltott be Anna a szobába.
- Jó, jó… Fent vagyok…. – morogta maga elé Yoh, de persze ő sem gondolta komolyan amit az elöbb mondott és sajnálatára Anna sem. A lány oda lépett hozzá és lerántotta róla a takarót.
- ÉBREDJ! VAGY HA NEM AKKOR 10 KM HELYETT 50 KM-T FOGSZ FUTNI!!! –kiabált Anna és erre Yoh kiugrott az ágyból. – Na végre! És siess, kihűl a reggeli! – mondta morogva és kiment a szobából.
Yoh már az iskola felé sétált oldalán Mortyval.
- … és ott vannak a tigrisek, és, és, és – hadart Morty.
- Nyugi már Morty! Tudom mien állatok vannak az állat kertben.
- De nem hiszem, hogy a sulival voltál már.
- Hát nem igazán. De attól még nem változik meg. De nem is érdekel olyannyira. És téged Amidamaru?
- Nem tudom. Engem érdekel. Még egy oroszlánt sem láttam.
- Akkor elmegyünk és nem lógok. – mondta vigyorogva Yoh és szellemére nézett.
* * *
- Én nem dugnám be a kezemet! – szólt az etető Yohék osztálytársára aki egy vaddisznót próbált elérni.
- Miért? – kérdezte Morty.
- Mert nem a legszelídebb fajta. – nézett le Mortyra a férfi. Ekkor egy lány szaladt oda hozzá. Úgy 15-16 éves lehetett és rajta is ilyen Zoo-s ruházat volt. Fekete haja volt sötét barna szeme és vöröses bőre volt.
- Hé Yoh! Tökre úgy néz ki mint Silva. Már mint a bőre meg a haja. Nem?
- De, de csssst!
A lány belesúgott valamit a férfi fülébe.
- Rendben. De ne időzz ott sokáig. Tudod, hogy veszélyes.
- Rendben. – bólintott a lány és tekintete Amidamarura siklott egy pillanatra. Meg torpant de aztán csak pislogott egyet és tovább ment.
- Mintha az a lány téged nézett volna. – nézett fel a szellemre Morty.
- Igen én is észre vettem. Lehetséges, hogy lát engem?
- Hát így nem fogjuk, megtudni. – szólt közbe Yoh.
- Az igaz, de nekünk az osztállyal kell maradnunk. – szólt barátjára Morty.
- Ugyan! Senki nem vesz majd észre minket! – vigyorgott Yoh.
- De mi lesz ha, nélkülünk mennek el?
- Tudom, haza az utat.
- De ha Anna rájön, meg fog ölni minket! Nem akarok megint egy hétig takarítani. – vágott szomorú képet.
- Ugyan! Nem fog rájönni.
- Szerintem addig kérdezzük meg Őt, amíg itt van, és akkor nem keveredünk bajba. – szólt a szellem, mire mindkét fiú felnézett. A lány most egy talicskát hozott rajta hallal, döglött nyúllal, véres csirke combbal, meg almával. Most felvett egy pár kesztyűt és oda ment az gondozóhoz.
- A vaddisznók nagyon tiszta állatok. Amikor hempergőzik a sárban akkor szőrére rátapad a sár ami egy idő után megszárad és a száraz sárban benne maradnak a bolhák, tetvek. – magyarázott a férfi. - Ezt a sarat utána a fához dörgölőzve szedi le magáról. Ki tudja mivel táplálkoznak? – Morty rögtön elkezdett jelentkezni. A bácsi ránézett.
- Mondjad.
- Minden evők. Megesznek férgeket, földre esett madár fiókákat, gyümölcsöt, zöldséget.
- Helyes válasz. – bólintott mosolyogva a férfi. Erre a vöröses bőrű lány megfogott egy kissé rohadt almát és a disznók közé dobta. Az állatok eszeveszetten rohantak az alma felé, és majdnem össze verekedtek rajta. – Aki akar etetni, az jelentkezzen. – persze minden gyerek felkapta a kezét. Erre a lány elvigyorodott és lenézett a földre. Majd oda dobott egy majdhogy egészséges almát egy gyereknek. Ez így ment egy darabig, amíg el nem fogyott az alma. Aztán tovább mentek a medvékhez. A lány itt néhány csirke combot vágott be a medvékhez, amikhez aztán egy farkas is társult.
- Mi nem etethetünk? – kérdezte egy gyerek.
- Ha össze akarod vérezni magad, és elég nagyot tudsz dobni, akkor csak tessék. – szólalt meg a lány. Erre a gyerek meghúzta magát, mivel a kerítés úgy kb 5 m magas volt. Meg mordult a „közönség” mögött a tigris.
- Dobj egyet neki is Kristin, hogy ne haragudjon. – szólt oda a lánynak a férfi és elkezdett kiselőadást tartani a gyerekeknek, miközben ő is felvett egy pár kesztyűt és bedobott még egy csirke combot. A lány oda lépett a tigris ketrecéhez és bedobott egy döglött nyulat. A tigris morogva kezdte rágcsálni. Yoh és Morty oda ment a lányhoz.
- Szia! – köszönt Yoh és felemlte kezét.
- Sziasztok.
- Te sámán vagy? – kérdezte Morty és a lány egyszerre.
- Igen. – vigyorgott Yoh.
- Én is. Bár még nincs védő szellemem. Te nem vagy az? – nézett Mortyra a lány.
- Ó nem!
- Akkor a te védő szellemed egy szamuráj ugye?
- Igen. – mosolygott Yoh és megjelent mellette Amidamaru.
- Ő itt Amidamaru. Amidamaru ő itt… Őőő…
- Ó de egy idióta vagyok, bocsánat! A nevem Kristin!
- Az én nevem Yoh.
- Én Morty vagyok.
* * *
- Apa! Megjöttem! – kiáltott be az ajtón Kristin. – Gyertek be. – szólt Yohnak és Mortynak. A fiúk beléptek a házba. Nem volt nagy. Mint egy kisebb nyaraló.
- Akkor segítetek? – fordult Yohékhoz a lány.
- Persze. De, nem csak tőled függ. – mondta összeráncolva szemöldökét Yoh. – Hanem a harcostól is.
- Ki mondta, hogy harcost szeretnék?
- Hát akkor mit akarsz? – nézett értetlenül Yoh.
- Én tudom! Állat lelket szeretnél magadnak igaz? – mosolygott Morty.
- Okosabb vagy, mint amilyennek látszol.
- Akkor megyünk? – kérdezte Yoh.
- Persze csak hagyok üzit apáéknak. Úgy látszik nincsenek itthon. Gyertek be. Kértek valamit?
- Én egy pohár vizet. – szólt Morty.
- Ásvány vagy sima csapvíz?
- Ásványt.
- Szénsavas vagy anélkülit?
- Szénsavasat. – Kristin oda lépett a hűtőhöz kivette a vizet. Egy pohárba töltött vizet Mortynak. Megírta a levelet aztán indultak is tovább.
* * *
Oda értek az állat temetőbe.
- Figyelem. Én nem tudok állat szellemeket megidézni, úgyhogy….
- Ne aggódj Yoh én tudom. – szólt Kristin.
- És hogyan kell? – kérdezte Morty. Minden infót nagyon szomjazott.
- Keresztet „rajzolsz” a sírkőre – mondta és keresztet rajzolt egy állat sírkövére – és megkéred, hogy kelljen fel. – mondta, miközben megsimogatta a sírt. – Kérlek kellj fel Leo – Kristin felállt és várt. Aztán megjelent egy hiúz szelleme.
- Drága Leo. Szeretném, ha te lennél az egyik védő szellemem.
- Egyik?? – kiáltott fel Yoh és Morty egyszerre.
- Ha elfogadod kérésemet, kérlek engedd, hogy megsimogassalak. – Kristin kinyújtotta kezét az állat felé keze és lassan közeledett felé. Először az állat egy lépést hátrált amitől a lány egy pillanatra elkókadt és majdnem leeresztette kezét, amikor az állat hozzá dörgölőzött. Erre Kristin megölelte az állatot.
- Köszönöm! – a lány felállt, és tovább keresett a temetőben.
- Te tényleg szeretnél még egy védőszellemet? – kérdezte Yoh.
- Igen.
- És milyen állat lesz a második?
- Egy sas. Itt is van.
* * *
- És mond. Mivel akarsz harcolni? – kérdezte Morty Kristint. Haza felé tartottak, úgy 5-6 óra fele lehetett.
- Kaleidózom.
- Akkor te ilyen bottal verekedsz?
- Igen.
- Akkor te olyan vagy mint Len. Csak neki harcos szelleme van. – fordult a lányhoz Yoh.
- Len? Az meg ki?
- A haverunk. Kicsit visszahúzódó de nagyon jó harcos. – magyarázott Morty és bele kezdett egy „regénybe” Lenről.
- Mindig ilyen fárasztó a haverod? – kérdezte Kristin Yohot miközben Morty még mindig magyarázott.
- Nem, nem mindig.
- Tessék? – ált meg Morty.
- Semmi-semmi…. – vigyorgott Yoh.
- Akkor jó. Na szóval ott tartottam….. – és Morty így magyarázott majdhogy végig az úton, miközben észre sem vette, hogy Yoh és Kristin rá se fitymálnak.
- Szóval te itt laksz? – képedt el Kristin.
- Nem tetszik? – nézet rá Yoh.
- Mi az hogy nem tetszik?? Ez egy kastély!
- Dehogy! Hiszen csak egy emeletes!
- Hol élsz te ember?! Nem látod a fától az erdőt! Nézd mekkora kert van! A házat meg még becsülni se akarom!!
* * *
- Hali! – nézett be a nappaliba Kristin.
- Szia. Mien volt a mai nap? – kérdezte Kristin nevelő anyja. Éppen rejtvényt fejtett a kanapén.
- Nagyon jó. Összeszedtem két havert, találkoztam egy szamuráj szellemével, és nekem is lett két szellem barátom. – mosolygott.
- Akkor gyere ülj le és mesélj! – kérte (szintén nevelő) apja.
* * *
- Hol voltál Yoh?? Már rég az esti edzést kéne csinálnod!!!! – vonta kérdőre Yohot Anna. Már beesteledett és 9 óra volt.
- Hát izé… Én csak… - dadogott Yoh.
- Nem érdekelnek az érveid! Ma nem edzesz, de holnap triplán fogsz!!! – kiabált Anna. – És ma te mosogatsz, mivel a vacsoráról is lemaradtál!
- Neee csak a vacsit neeee….. – Yoh rádőlt a mosogatóra és elkezdte püffölni. – Lemaradtam a kajáról. Most egész éjjel nem fogok tudni aludni!
- Ne aggódj haver. Majd holnap dupla adag reggelit csinálok neked. – vigasztalta Trey Yohot.
- Akkor inkább az éhezés…… - morogta maga elé Yoh.
Kristin az utcán sétált és a kirakatokat nézegette. Barátja Terry a sas vállán ült. Leo mellette sétálgatott és felfedezte a város minden pontját barátaival. Merthogy ez volt az igazi cél. Megismerni a várost a szellemek részéről.
- Elkéne menni edzeni. – fordult a szellemekhez Kristin. Az állatok bólintottak, mire Kristin megfordult és hazafelé vette az irányt.
Kristinnek már a hátán volt a bambusz botja, és belépett kedvenc edző termébe. Most sokkal több ember volt bent, mint ahogy általában. Köszönt az ismerőseinek, köztük az edzőterem tulajdonosának és bement a női öltözőbe, hogy átöltözzön. Miközben vette fel melegítő nadrágját, meghallotta a mögötte beszélgető lányok témáját.
- Egyszer hallottam, ahogy számol ott annál az összetett gépnél vagy minél. 2000-nél tartott! Érted?! 2000! Nem értem miért nem jelentkezik be Guiness rekordok könyvébe!
- Többet csinált ő 2000-nél!
- Mit is mondtál Mary? Hogy hívják?
- Valami Len Tao. – Kristin most már nem tudott ellenállni a kísértésnek.
- Lent mondtál? – kérdezte a lánytól.
- Igen. Miért? Ismered?
- Személyesen nem. De egy barátja mesélt róla.
- Barátja? Nem tudod? Van barátnője? – kérdezte egy szőkeség.
- Nem, azt nem tudom. Csak azt, hogy nagyon visszahúzódó.
- Az nem gond. Minden fiút meglehet törni. – vigyorgott a másik. Kristin kicsit megrázta a fejét, felkapta botját és kiment a terembe. Szeme sarkából rá nézett Lenre. Nem igazán vonzotta őt a fiú, de minden esetre csinos volt. Benézet egy másik terembe, amit csak egy üveglap választott el a rendes teremtől. Az üres volt. Most oda ment a pulthoz.
- Na Kristin? Mizu? Megint jöttél edzeni?
- Mint mindig. Szokásos 5 óra.
- Rendben a számládra írom.
- Kösz Tom!
- Semmiség. Hé a kulcs nem kell?
- Ja de! Hehe… - fordult vissza Kristin. Elvette a kulcsot és bement a terembe. Kis táskájából elővette azt a cd-t, amire általában edzeni szokott. Berakta a cd-t és leült a földre. Mindig felülésekkel szokta kezdeni az edzést. Fejére kötött egy rongy csíkot és elindította a cd. Négy percig felüléseket csinált, aztán lement hídba, hogy ne legyen izomláza. Aztán berakta kedvenc rock zenéjét,(Gorilláz, White Light (^_^) ) és elő vette botját, és elkezdett egy boksz zsákon gyakorolni. Bal oldalt ütötte a boksz zsákot, jobb oldalt, bal lábbal belerúgott. 2-3 percig csak ezt a mozdulat sort csinálta, aztán elkezdte a bonyolultabb műveleteket. Néhány fiú be is nézett és elismerően bólintottak aztán tovább mentek. A lányok akik az öltözőben nevetgéltek és Lenről beszélgettek most jöttek ki az öltözőből. Ránéztek Lenre, és szinte megint elkezdtek vihogni. A szőke lány, aki Kristintől kíváncsiskodott, most oda ment Lenhez és leguggolt mellé a földre.
- Szia. – köszönt a lány. Len megállt a számolással, és az erősítéssel, ránézett a lányra, aki ravasz mosolyt vette fel. Erre Len kifürkészhetetlen arccal szúrósan nézett a lányra. Aki nem igen fogta az adást.
- Mit akarsz? – kérdezte Len semmit mondó hangnemen.
- Mi a neved?
- Miért érdekel?
- Elég vonzó fiúnak talállak.
- Hát ez fantasztikus… - Len kezdett ideges lenni, és folytatta az edzést. A lány már kezdte felfogni, hogy itt nem ér el semmit, bárgyú mosollyal, és fenékre feszülő gatyával. Sértődötten felállt és visszavonult barátnőihez.
- Nem csak visszahúzódó, de bunkó is. – mondta, azzal kivonultak a teremből. Len követte tekintetével a lányt és viszont csak most vette észre Kristint az üvegfal mögött. Kristin már nem a boksz zsákon gyakorolt. Most csak fordulatokat meg csapásokat gyakorolt. Len felállt, és megtörölte törülközőjével arcát.
- Mester. – jelent meg Bason mögötte.
- Igen? – kérdezte Len halkan.
- Más szellemeket is érzek az épületben.
- Tessék?
- Pontosabban abban a szobában. – Bason az üveg falra mutatott. Len elindult oda. Benézett az üvegen. Kristin, most egy széken ült, hogy kifújja magát. Len belépett a terembe.
- Szia. – köszönt Len.
- Len Tao. Visszahúzódó és komor. Jól tudom?
- Honnét ismersz? – Len már kicsit morcos volt. És most nagyon meglepődött, de ahogy tudta, úgy leplezte érzelmeit.
- Ha mondok egy nevet, akkor lenyugodsz?
- Valamennyire. A névtől függ.
- Yoh Asakura. – Len most már nem tudta elrejteni arckifejezését.
- Ismered Yohot??
- Eddig még csak egyszer találkoztunk. De sokat segített nekem és ezért hálás is vagyok. Tényleg még nem kérdeztem meg tőle, hogy hogyan hálálhatom meg! – csapta homlokon magát.
- Aha. És miben segített ő?
- Segített nekem találni, két csodálatos védőszellemet. – mosolygott Kristin, és két szelleme fejére tette kezeit.
- Két védő szellemed van?
- Miért ne? Yoh és Morty is így reagált. Nem éretem miért rossz ez.
- Nem rossz csak furcsa. A legtöbb sámánnak egy védő szelleme van, legtöbbször a tanácstagoknak van több szellemük egynél.
- Így most már értem.
- Akkor jó. – Len megfordult, hogy kimenjen.
- Nem akarsz nekem segíteni? – állt fel a székről Kristin. Len hátra nézett a válla fölött.
- Segíteni?
- Gyakorolni. Yohék azt mondták, te is olyasféle technikát alkalmazol, mint én. Én kaleidózom.
- És mégis mit tegyek? – fordult vissza unalmas grimasszal a fiú.
- Küzdj meg velem. Persze nem élőben fegyverrel, hanem botokkal. Mint ez itt. – magyarázott Kristin és felemlte bambusz botját. Lennek felcsillant a szeme. Minden ismerőse, barátja és családtagja tudta, Len imád harcolni és ha lehet, győzni is.
- Rendben. Van még egy ilyened? – kérdezte félmosollyal.
- Mindig van nálam másik, ha ez eltörne. Tessék. – Kristin oda dobta Lennek a másik botot. Len meg vizsgálta, és végig markolászta, hogy hol tudja a legstabilabban tartani. Kristin alap állásba állt aztán Len is.
- Szellemmel szeretnél, vagy anélkül? – kérdezte a lány.
- Te hogy szeretnéd? Én így is, úgy is győzök. – vigyorgott.
- Szellemekkel. És ne igyál előre a medve bőrére. – mosolygott de némi kétség volt a hangjában. – És legyél óvatos. Hölgy vagyok.
- Gyengéd nem leszek. Ha nem vagy erős, az nem az én hibám. – vonta meg a vállát.
- Na jó, ne beszéljünk. – mondta Krisztin. Kinyújtotta jobbra botját, ami elkezdett lilán fényleni.
- Gyerünk Bason. – Len kezében lévő bot sárgán fénylett. – Kristin lehunyta szemét. Mellette eltűnt a hiúz is, és amikor felnézett egy pillanatra sárgás zölden csillant fel a szeme. – Két szellem kontroll? De ez hogy?
- Nem értelek.
- Hogy tudsz egyszerre egy 1-es szintű és egy 2-es szintű szellemkontrollt csinálni??
- Azt nem tudom. De nagyon jó érzés.
- Hah. Na nem baj, ettől nem lehettél erősebb. – Len támadott, és Kristin oldalára támadott. A lány maga mellé tartotta botját, kivédte a támadást, és most megpróbálta megütni Len bokáját. Len hárított majd ő támadt megint. Tom, az edző terem tulajdonosa, éppen ment volna, hogy becsukja az ajtót, egy felháborodott vendég után, de amikor benézet az üvegen, kiesett a kulcs a kezéből és kikerekedett a szeme. Tudta, hogy Kristin tud verekedni, de azt nem hogy ennyire.
- Huh vazze… - tátotta el a száját. Oda szaladt az ajtóhoz, becsukta és vissza ment nézni a küzdelmet. Len oldalon ütötte Kristint, de nem olyan erősen, mert igen csak elfáradt. Krisztin térdre esett és botjára támaszkodott de nem szűnt meg a szellem kontrollja. Len pedig lerogyott a székre.
- Hogy tudsz így harcolni? – nézett lihegve Kristinre.
- A sas gyorsaságát, a hiúz ügyességét, és az én tudásomat vetem össze.
- Aha. Hát akkor ügyes vagy, mert így még senki sem fárasztott ki.
- Tehát akkor megvagyok dicsérve? – Kristin felállt.
- Ööö. Ha gondolod. De ne említsd Yohéknak. Nem szokásom megdicsérni az embereket.
- Annál jobb. – nevetett Kristin. És hátra dőlt a földre, majd intett egyet Tomnak, aki még mindig őket nézte. Az vissza intett és elment a pult mögé.
- Egyébként mi a neved?
- Kristin. De azt hiszem, nekem el kéne indulnom öltözni, hogy haza érjek.
- Hányra kell vissza érned?
- 9.
- Addig van még másfél óra…
- Hehe… Az lehet, de mire én ezek után fáradtan lezuhanyzom, és felöltözöm az egy óra. – mondta Kristin és felült.
- Én szintúgy. Bár nekem nem kell időre haza érnem, csak zár az edző terem. – Len felállt, és össze szedte a botokat. – Tessék. – Kristin kezébe nyomta.
- Kösz. – Kristin rámosolygott, mire Len elvörösödött, és ki ment a teremből. – Lehet, hogy tetszem neki? – nézett szellemeire, akik vidáman néztek vissza rá. – Szerintem túlságosan felvágós. – vonta meg a vállát Kristin. Kivette cd-jét, felkapta ásvány vizét, botjait és kiment a nőibe átöltözni.
* * *
- Na mi az? Nem vagytok kíváncsiak mi történ az edző teremben? – ült le a kanapéra Kristin, és Terryt ölébe téve simogatni kezdte. Terry ennek nagyon örült, és hunyorogva élvezte a kényeztetést.
- Nem hittük volna, hogy egy edző teremben bármi érdekes is történhet. De ha már így kiemeled, akkor gondolom tényleg történt valami. – mosolygott az anyja.
- Mi történt? Bomba riadó? Tűz? Verekedés? – nézett hátra Bob, Kristin apja.
- Ó hát csak teszteltem magamat egy fiú segítségével.
- Be pasiztál? – vigyorgott Vivien.
- Anya!! Nem! Csak… Segített!!
- Jól van, na! Mesélj!
* * *
- Szia. – köszönt Trey a belépő Lennek aki csak tovább ment egy szó nélkül. – Na mi az elvitte a cica a nyelvedet? – Len megtorpant és vissza nézett.
- Nem. Csak fáradt vagyok.
- Ugyan mitől?
- Majd holnap elmondom.
- Na persze… - morogta Trey de meg bánta, mert már is kapott a pofájába egy jó nagy szúrós pillantást. – Oké csak vicc volt.
- Azért. – Len vissza fordult és sárga szemét a padlóra szegezve elindult. Mozdulatai automatikusak voltak, így nem vette észre a felé közeledő Yohot, aki Mortyval beszélgetett, így bele ütközött.
- Au! Hé Len, mi van veled?
- Csak kifárasztott a barátnőtök.
- A barátnőnk? – néztek értetlenül Yohék.
- Kristin.
- Találkoztál vele? – kérdezte Morty.
- Igen.
- És hol? – kíváncsiskodott Yoh.
- Az edzőteremben.
- És hogy fárasztott ki?
- Kihívott. Megküzdöttünk bambuszbotokkal. De ami a legfurcsább, kétfajta szellemkontrollt hozott létre egyszerre.
- Mi? – vágtak megint értetlen pofát.
- Egyszerre egyesült a hiúz szellemével és küldte a sas szellemét a botba. Most már érthető idióták?? – csattant fel Len.
- Így már értem. De szerintem… De ilyen nincs! Ez lehetetlen. – fogta állát Yoh, és a földet pásztázta.
- Úgy látszik mégsem. Most megyek lefekszem és nem megyek ma vacsorázni. Mondjátok meg Annának, hogy bocs.
- Nem fog menni.
- Miért? – fordult vissza Len.
- Mert befog nyitni hozzád, és ordítani fog.
- Akkor megfog lepődni. – mondta Len és újra elindult szobája felé.
- Ebbe meg mi ütött? – nézett le Mortyra Yoh.
- Kristin.
- Hehe tényleg. – vigyorgott Yoh, és beléptek az ebédlőbe, ahol mindent elmondtak Treynek, Ryunak és Faustnak.
* * *
- Mester. Hová megyünk?
- A tóhoz Bason.
Len az utcán sétált. Beért a kedvenc parkjába, elment egy félig összedőlt templom mellet, és pár perc gyaloglás után megérkezett a tóhoz. Szerette ezt a helyet, csendes volt, az embert nem zavarta senki, és még azt sem kérdezték meg az embertől, hogy; „Bocsánat megmondaná mennyi az idő?” Len rátámaszkodott a korlátra, és belenézett a vízbe. A fölötte hajladozó fűzfa, világosabb színben tükröződött vissza. Lehunyta a szemét. Hallott egy csobbanást. Kinyitotta szemeit. Először a hullámzó vizet látta, aztán amikor a tó másik partjára nézett, a fűben egy lány ült. Szoknyája szétterülve volt, és a vége bele is lógott a vízbe. A lány ujja hegyével a vizet „simogatta.” Szőke haja bevolt fogva, és egy csattal, felfogta. Hajába egy rózsaszín rózsa volt tűzve, és mellet egy fiú ült, aki a másik kezét fogta. Len morgott egyet és ellökte magát a korláttól. Visszafelé indult, de megállt a templom elött. Meg fogta az ajtót, és amilyen óvatosan csak tudta, kinyitotta.
- Mester ez veszélyes.
- Mikor nem vagyunk veszélyben Bason? Minden pillanatban lezuhanhat egy repülő. Minden percben elüthet egy autó. Ráadásul hangokat hallok. – Bason felnézett és fülelt. Ő is hallott valamit a templomból. Len benézett. Egy nőt látott. Fehér arca volt, vörösre rúzsozott szája, fekete gatyája és vörös kabátja. A nő a falnak dőlve dohányzott és csak egy mondatott mondogatott magában.
- Meg fogom találni… Meg fogom találni… Meg fogom találni…- Len vágott egy grimaszt és hátra lépett. –Te meg hová mész? – szólította meg a nő Lent, mire ő megtorpant.
- Szerintem nem túl sok köze lehet hozzá. – válaszolt ridegen. A nő elvigyorodott. A falba nyomta a cigijét és elindult Len felé. Len nem mozdult, Nem ijedt meg és nem is félt. Nála volt a guan-daoja és Bason is ott volt egyszerűen nem volt mitől félnie.
- Te barátkoztál Téli Holdfénnyel, egy éjfekete hajú, vörös bőrű indián kutyával, akinek van egy sas szelleme és van még egy szelleme, de azt nem jegyeztem meg. Ugye?
- És ha nem?
- Hm.. – a nő gúnyosan elmosolyodott. – Ha elmondod hol van, akkor nem bántalak.
- Nem tudom, de nem is mondanám el. Egyáltalán mit akar tőle?
- Szerintem nem túl sok közöd lehet hozzá. – utánozta vigyorogva a nő Lent. Len egy szempillantás alatt a nő torkának szegezte guan-daoját. – Evvel akarod kiszúrni a szemem? – Len nem válaszolt. Nem volt beszédes hangulatában. Fáradt volt, és zavarodott.
- „Indián kutya? Téli Holdfény? Hogy értette ezt?” – A nő eltolta a fegyvert maga felől. Megjelent mellette a már ismert farkas, ami most elviselhetetlenül ugatott. Erre sok villogó szemű kutya és farkas jelent meg. Len körbe fordult. Körül vették őt. Beküldte Basont a fegyverébe. Az egyik kutya hátulról a vállába harapott, de ő megfordult, és meg szúrta az állatott. A nő rámosolygott szellemére.
- A tiétek. – a farkas vicsorogva vetette rá magát Lenre. A nő fél percig még nézte a küzdő Lent, aztán bement a templomba. Neki dőlt a falnak és lehunyta szemét. Kintről a farkasok, kutyák ugatása, és Len zihálása jelezte, még javában tart a harc. 10 óra körül lehetett.
Kristin már az ágyában aludt. Most elkezdett verejtékezni. Egy sötét templomban állt. Elötte egy nő volt, fekete hajjal, fehér arccal vörös szájjal. Mint Hófehérke gonoszban.
- Üdv. Téli Holdfény ha nem tévedek? – kezdett bele a nő.
- Ki maga? Hol vagyok? És Honnét tudja a nevemet?
- A nevem Dilaila. És én leszek a bíród. Mielőtt megszülettél volna, megöltem az apádat. Egyéves korodban az anyádat öltem meg. És most… Hát, találd ki kijön. Egyébként, lehet, hogy még ma is meghal valakid, Ha csak nem olyan erős.
- Mi? Kire gondolsz? – Kristin falfehér volt.
- Hm. Csak nézz ki az ajtón. – Kristin halkan lépdelt az ajtó felé. Kinézett rajta, és gyorsan hátrálni kezdett. Elesett háló ingjében, és riadtan a nőre nézett.
- Ez nem lehet! Ez egy álom! Ez csak egy álom!! – kiáltott.
- Álom, vagy nem álom, ami igaz az igaz. Meg fogsz halni, ahogy az anyád és apád.
- De miért?? Miért ölted meg őket? – kérdezte Kristin sírva.
- Bosszúból. Régen a családod, kapzsiságból, az én családom magját próbálta kiírtani, csak is egy aranytömb miatt. Én most csak azt adom, amit megérdemel a te családod.
- De őt miért bántod? – ordított Kristin és az ajtó irányába mutatott lesem véve tekintetét a nőről.
- Mert nem tudta megmondani…… hogy hol vagy. – Hirtelen minden elsötétült. Kristin az arcához kapott. Vizes volt, tehát tényleg sírt. Hirtelen felkapcsolódott a villany a folyosón és Kristin anyja nézett be a szobába.
- Mi a baj drágám?
- Elkell mennem. Lehet, hogy sokáig nem jövök vissza. De most jobb, ha elmegyek. – mondta Kristin, miközben ki ugrott az ágyból, és elkezdett öltözködni.
- Mi? Miért? És hová mész? – nézett aggódva lányára.
- Nehéz elmagyarázni. Keres engem. Meg akar ölni. – hadart Kristin. Lapot és cerkát vett elő. Leírta álmát és eltette ruháira a papírt.
- Ki?
- Az a nő, aki miatt nem ismerem az igazi szüleimet! – nézett anyjára Kristin.
- De…
- Nektek biztonságosabb, ha én most elmegyek. Akkor ti nem kerültök veszélybe. Elmegyek néhány barátomhoz, akik olyanok mint én. De adnod kell pénz hotelre és némi élelmiszerre. – Kristin csak úgy hadarta a szükséges dolgokat, miközben hátizsákjába dobálta befelé a cuccait. – Nálam lesz a mobilom, ha bármi baj van, ha láttok egy olyan nőt, akinek vörösre van rúzsozva a szája, Kleopátrás fekete haja van, fekete bő gatyája és szintén vörös kabátja, hívjatok fel! Én is hívni foglak majd benneteket, ne aggódj.
- De Kristin! Oda kint szakad az eső! Legalább egy kabátot vegyél.
– Futni fogok, nem lesz szükség kabátra!
- Rendben. Tessék itt van pénz. És tényleg hívjál.
- Nem kell félni. – mondta Kristin és csókot nyomot anyja arcára. Most belépett a hálószobába, ahol apja olvasott.
- Te meg hová készülsz? – nézett nagyot az apja.
- Anya minden elmond. Egy biztos, sokára jövök! Nem kell aggódni és szeretlek! – mondta Kristin, gyors puszit nyomott apja homlokára és választ se várva ki ment a házból. Az eső tényleg nagyon szakadt.
- „Lehet, hogy kellet volna vennem egy kabátot?” – gondolkodott. – Terry? Leo? – a szellemek rögtön meg jelentek. Kristin felemlte kezét, mire Terry rászállt. Kristin a vállára tette madarát, és tovább szaladt oldalán Leoval. 10 perc után odaért Yohék házához. Addigra már bőrig ázott.
- Repülj be, ébreszd fel Yohot, és repülj vissza hozzám. Addig ne tágíts, míg felnem kel, és megnem lát téged! – mondta és lendületet adva Terrynek elengedte őt. Terry berepült az első emeleti nyitott ablakon, és minden szobába benézett, végül megtalálta Yohot. Rászállt a hátára, elkezdte rángatni a ruháját. Erre megjelent Amidamaru.
- Ejnye! Hess! – Terry válasza csak szárnycsapkodás volt. Amidamarunak ismerős volt a sas. Terry visszaszállt Yoh hátára, és elkezdte a fejét csipkedni.
- Áu! Mi van már? – Yoh a hátára fordult. – Terry? Te meg mit ke… Kristin? – a Kristin szóra a sas kirepült az ajtón. Yoh Amidamarura nézett, majd felugrott, és köntöséből átöltözött a rendes ruhájába. Lefutott a lépcsőn és kinyitotta a bejárati ajtót. Kristin rögtön a kezébe nyomta a papírt amit otthon írt.
- Ezt olvasd el, de nagyon gyorsan! – mondta, megfordult és elkezdett rohanni a liget irányába. Futás közben elő vette botját. Sötét volt, ködös és ráadásul még az eső is esett, tehát nagyon rosszak voltak a látó körülmények. Kristin megállt és Leora nézett. Az állat szinte látta a gondolatait. Kristin lehunyta szemét, Leo eltűnt, és amikor megint kinyitotta egy pillanatra sárgászölden villant fel szeme. Így nem csak jobban látott, de gyorsabban is futott. Végül elért a park széléhez, ahol már hallotta a kutyák és farkasok üvöltését. Futott, átugrott egy bokrot, a botba küldte Terryt és már támadott is. A farkasok és kutyák közé csapott, így kb 3-4 állatott el is talált. De így viszont már nem Len, hanem ő volt a következő célpont. Az állatok felé fordultak, vicsorogtak és ugattak. Kristin nem várt tapsra, rögtön oldalba ütött egy farkast, ami vonyítva szaladt el. Kristin hátrált, egy lépést.
- „El kell csalogatnom őket.” – Kristin hátrált még két lépést. – Gyertek büdös korcsok! – kiáltott Kristin és a földre csapott, hogy az állatok dühösebbek legyenek. Majd csinált egy hátra arcot, és elrohant. A csel bevált, minden farkas és kutya utána iramodott. Rohant, ahogy csak tudott, de végül egy villogó szemű, nyáladzó farkas elé ugrott. Kristin a fejére ütött egy jó nagyot. Az állat össze esett, és nem mozdult, Kristin megfordult, de rögtön egy kutyával találta szemben magát. Az állat beleharapott a botba, és úgy rángatta, ahogy csak tudta. Hamarosan még két négylábú próbálta elvenni a botot Kristintől. Az egyik kutya beleharapott a csuklójába. Kristin rántott egyet a boton, kiszabadította magát a kutya fogai közül és újból végig járatta botját a kutyákon.
* * *
- Faust ébredj! – keltegette Yoh a férfit. – Szükség van rád, ne csináld!
- Miért? Valaki megsérült?
- Igen! Len de súlyosan!
- Akkor már is megyek. Az ajtóban találkozunk. – Faust felkelt és 3 perc múlva már szaladtak is a park felé.
- Ott van Len! – mutatott a földre Yoh.
- Te keresd meg Kristint, én addig ellátom Lent. – adott utasítást Faust.
- Kristin! – kiáltott Yoh. Elindult az egyik irányba, de megakadt a szeme egy mancs nyomon. Rögtön balra fordult és rohant ahogy csak bírt.
* * *
Kristin már a földön kúszott hátra felé, botja fél méterre elötte, az állatok mögött. Hirtelen egy piros csík közeledett feléjük, és amikor hozzá ért az állatokhoz, azok Kristin mögött értek földet. Kristin megpróbált felállni, de amikor rátámaszkodott kezeire, visszaesett a fájdalomtól. Ezért inkább megfordult, és négykézláb állt fel. Így végre feltudott, kelni. Megfordult, a botjához szaladt, felvette és már szalad volna is, ha Yoh megnem állítja.
- Te meg hová mész?
- Megölte a családomat! Először az apámat! Aztán az anyámat! És most én következem.
- Arra a nőre gondolsz, akit leírtál? Szó sem lehet róla! Eltört a kezed! Fél kézzel nem tudsz harcolni!
- Eressz át! Ha most nem küzdök meg vele, követni fog engem és akkor szabad préda leszek!
- Nem! – Yoh mindig Kristin elé állt. Mögötte most jelentek meg a többiek.(Ryu, Jocó, Trey, Anna) – Hiszen furiyokud sincsen már!
- Nem érdekel!
- De érdekel, különben nem lennél ilyen! És akkor sem engedem, hogy veszélybe sodord önmagad! – Kristin nem válaszolt, csak ellökte Yohot, és elkezdett futni. – Ryu! – Ryu értette mit szeretne Yoh. Elkapta Kristint, aki mellette akart elszaladni.
- Engedj el! Hallod?! Eresz már el!
- Sajnálom kisasszony, de nem lehet. – mondta Ryu nyugodtan, és lefogta a lányt. Kristin, feljajdult, és nem mozgott, mert így is fájt a csuklója, most meg még szorítják is.
- Len jól van, ne aggódj érte. – nyugtatta Jocó.
- Nem Len miatt aggódom te idióta! – Kristin kiszabadította egyik kezét, aztán a másikat, és gyors mozgással, kitért a fiúk kezei elől, és a templom felé szaladt.
- Hát ilyen nincs! – Yoh oda sétált egy fához, és beleverte a fejét.
- Haver avval nem segítesz, hogy magadat kínzod! – Trey már a deszkáján állt. – Inkább gyere és segíts! – mondta és elindult a lány után. Kristin elhaladt Faust és Len mellett. Feltépte a templom ajtaját, ami nyikorogva csapódott a falnak. Belépett, de nem látott senkit. 3× járta körbe a falakat, a szobákat, de sehol senki.
-„Nem mehetett el! Akkor az a férfi, aki Lent ápolja biztosan megállította volna! Vagy…. Nem?” – Kristinnek elkerekedett a szeme. Kirontott a templomból.
- Nem láttál egy nőt, vörös szájjal és kabáttal? – kérdezte, szinte kiáltva Kristin Fausttól.
- Nem sajnálom. – rázta a fejét.
- De nem tűnhetett el! – kiabált Kristin szinte toporzékolva. Trey éppen most fékezett le mellette és rávetette magát. – Szállj le rólam te paraszt!
- Dehogy is! Nem mehetsz be!
- 1: Már bent voltam! 2: Nincs bent az, akit kerestem és 3: Eltört a csuklóm te észkombájn, tehát leszállhatnál rólam! – kiabált Kristin.
- Ja! Bocs! – Trey bárgyún vigyorogva felkelt. Kristin viszont a csuklóját fogta és nem tudott felállni. – Ennyire fáj?
- Ó dehogy! Rám tehénkedtél, mint egy agyalágyult, miért is fájna! – gúnyolódott Kristin. Faust odament hozzá és felsegítette. Sínbe tette a kezét, és felkötözte a nyakára. Az eső még mindig szakadt, de most már nem annyira erősen. A többiek is megérkeztek futva.
- Jó vagy Trey. Tehát elkaptad. – lihegett Jocó.
- Igen, miután kijöttem. – fordult el a fiúk felöl Kristin.
- Akkor mégsem vagy jó…. – fordult vissza Treyhez Jocó.
- Fogd be vicc mester, vagy elveszíted a fejedet! – Kristin feléjük se nézett. Oda bicegett egy padra és lerogyott rá. Ránézett Lenre, akinek bevoltak kötözve sebei, de még mindig a földön feküdt. Kristint elfutotta a méreg. Oda lépett Jocó mögé és levegőt vett.
- Hogy képzelitek, hogy otthagyjátok a hideg földön azt a szerencsétlent!!! – kiabált a társasághoz, Jocó annyira megijedt, hogy Trey nyakába ugrott. – Nem látjátok, hogy ájult?? Még is hogy keljen fel?? Vagy talán és segítsem fel a padra törött kézzel?! – ordított. Ryu és Yoh rögtön oda is szaladtak és a padra tették a fiút.
- Anyám, ez a lány még Annánál is rosszabb tud lenni. De azért, mégis csak kedvességből ordibál. Bárcsak rólam gondoskodna így. – suttogta Trey Jocónak. Bár az utolsó mondat kicsit hangosra sikerült. Kristin elvörösödött, és botja vége Trey fején landolt.
- Nem tudom a nevedet, de látszik, hogy nem kell a szomszédba menned pimaszságért!
- A nevem Trey. A tied? – vigyorgott a fiú.
- Kétlem, hogy Yoh nem mondta el még neked. – Kristin megfordult, és a táskájához ballagott. Letette botját, kinyitotta, ahogy tudta táskáját, és kivett belőle egy pulóvert és Lenre terítette. Aztán felvette táskáját, és elindult. Trey még a fejét simogatta, Jocót Yoh és Ryu kergette egy vicce miatt, Faust pedig, mint mindig, most is Elizával volt elfoglalva, így senki sem vette észre a lány távozását, kivéve a lelkeket. Amidamaru Yoh mellé lebegett mini alakjában.
- Yoh. Yoh állj már meg!
- Miért mi a baj?
- Mondjuk, most ment el a védencünk…
- MI??? – Yoh lefékezett. – Merre ment?!
- A kapu felé.
- Gyerünk skacok!
- Hé és mi lesz Lennel? – kérdezte Ryu.
- Majd móka mester vigyáz rá de induljunk már! – türelmetlenkedett Trey.
- Jó. Gyerünk Ryu.
* * *
Kristin egy gyalog átkelőn ment a hotel irányába. A végén már futnia kellet, mert kezdett villogni a zöld jelzés. Belépett a hotelbe. Kicsit túl elegáns volt, de volt rá pénze. Oda ment a pulthoz.
- Jó napot egy szobát szeretnék ki venni. Mennyi egy hétre?
-1000 Yen.
- „Tényleg drága itt minden.” – Kristin sóhajtott egyet, és oda adta a pénzt.
- Kér törülközőt is? – mosolygott a recepciós.
- Ha nem gond. – viszonozta a mosolyt.
- Ööö az mi ott? – kérdezte a fiú, egy vöröslő foltra mutatva. Kristin tudta, hogy vér de ezt nem mondhatta el.
- Festék. A festés a hobbim. – mosolygott.
- Ja jó. Tessék. Kettő nagy. Elég hosszú a hajad. És itt a kulcs. 2. emelet 30. ajtó. Sok a folyosó el ne tévedj.
- Pedig jó orrom van hozzá. – vigyorgott Kristin. – Köszönöm. Viszlát később. – Kristin megnyomta a lift hívó gombját. A az ajtó kinyílt és kijött vagy 20 ember, Kristin pedig 5 emberrel szállt be. Az emberek, kicsit undorodva néztek, a vizes, koszos lányra. Kiszállt a 2. emeleten, de már nem tudta hol van. Ránézett szellemeire.
- És most merre? - a szellemek is tanácstalanok voltak. Aztán megszólították Kristint.
- Szia. – Kristin megfordult. Egy lány volt, zöldhajjal kékszemmel. Elég magas volt. Fekete szoknyáján egy zöld sárkány díszelgett.
- Hello. – Kristin most a lány háta mögé nézett, ahol egy jóképű fiú állt. Kristin már tudta, hogy ő nem közönséges ember. – Sá.. –Kristin még be sem fejezhette mondatát, a lány már válaszolt.
- Nem. Én doshi vagyok. –mosolygott.
- A nevem Kristin Kondjuji.
- A nevem Jun Tao. – Kristin eltátotta a száját, mire Jun kicsit furcsán nézett.
- Itt laksz ugye?
- Igen. Egy ideig. Miért? – Kristin nem tudta hogyan, de gyorsan megtalálta a saját szobáját. Valószínűleg a táblákat követte de húzta maga után Junt.
- Hé mit csinálsz?
- Beszélnünk kell de sürgősen! – hadarta Kristin miközben ajtaját kinyitotta. Betolta maga elött Junt, aztán belépett. Bezárta az ajtót, és egy fotelbe tuszkolta, majd ő is leült.
- Mit szeretnél? – Jun már nagyon kíváncsi volt.
- Az.. a.. az történt, hogy… - Kristin alig tudta kinyőgni. – A testvéredet. – erre a lány rögtön felfigyelt.
- Igen? Mi történt vele?
- Te jó ég. – Kristin a még ép kezével letörölte éppen kicsorduló könnyeit. – Hosszú sztori. A lényeg az, hogy ájultan fekszik. Valószínűleg Yohék haza vitték. De lehet, hogy engem keresnek, és ő kint van még valakivel az esőben, a parkban. – Kristinnek már kezdett elcsuklani a hangja.
- Mi?!
- Leo. Menj a parkba és nézd meg, hogy ott vannak-e. De siess! – Leo eltűnt. Kristin felállt. – Kérsz egy teát? – kérdezte szipogva.
- Majd én készítek. Nem hiszem, hogy megtudod gyújtani a tűzhelyet fél kézzel. – mosolygott halványan Jun, de látszott szemében az aggodalom.
- Nem kell félned. Az a szőke, magas férfi ellátta a sebeit. Addig nem nyugodtam, amíg a fiúk egy padra nem fektették Lent.
- Köszönöm. – fordult vissza az ajtóból Jun.
- Semmiség. Tudod, hogy, hogy van ez. A nők azért okosabbak, mert ők nem lehetnek olyan erősek, mint a fiúk. Ezért hívnak néhány fiút izomagynak. Például az a Trey nevű srác. Marha nagy egy idióta. Merész és pimasz. Van még rá jellemző, de azt nem mondom el jó? – erre Jun felnevetett, sőt még Pai Long is mosolygott.
- Igen. A pimaszság az ő legfőbb jellemzője. – Jun kiment a konyhába és innentől már csak a matatását lehetett hallani.
- Hogy hívnak? – fordult a Lee Pai Longhoz Kristin. Kicsit meglepte őt a kérdés, de azért válaszolt.
- A nevem Pai Long.
- Én Kristin vagyok. És ő itt Terry. – Kristin vállán megjelent Terry, és rekedten rikkantott egyet. – A hiúz pedig Leo. – Pai Long bólintott. Leo most benézett a szobába. Kristin rá nézett. – Nos? A parkban vannak még mindig? – Leo meg csóválta a fejét. – Akkor Yohéknál? Megnézted? – Leo most bólintott. – Remek. Gyere ide te ügyes, okos macsek! – Leo oda ügetett, Kristin a térdére csapott, mire Leo az ölébe ugrott.
- Hát megjött? – lépett be Jun egy tálcával.
- Igen. Yohék haza vitték az öcsédet. Szerintem látogasd meg.
- De a karod…
- Boldogulni fogok, de Lennek most fontosabb a jelenléted. – Kristin elkezdte simogatni Leot aki dorombolással jelezte, hogy élvezi a kényeztetést.
- Köszönöm nagyon kedves vagy. Itt a tea. Ha kell valami, akkor szólj le a portára és mond azt, hogy a barátnőm vagy, ha nem akarnak valamiben segíteni.
- Miért? Ki vagy te itt? – nézett sandán Kristin. – Az igazgató lánya vagy?
- Neem! Csak a családom elég gazdag.
- Így már értem. – bólintott.
- Nem baj ha én most elmegyek?
- Dehogy! Menjél, és majd hozz hírt Len hogyléte felől. Itt a kulcs. Nyisd ki az ajtót és hagyd a zárban
- Rendben. Szia!
- Sziasztok! – Kristin a bögréjéért nyúlt és amikor bele nézett elborzadt. – Azt hiszem, elöbb letusolok. – nézett Leora.
* * *
Jun átment a saját szobájába egy esernyőért, és egy kabátért. Amikor ezek megvoltak, leszaladt a portára.
- Hívjon egy taxit! 5 percen belül itt legyen. És akármit is kér a 30-as szám alatt lévő lány, adjanak meg neki mindent!
- Igenis Jun kisasszony. A taxi már úton van.
- Köszönöm. – Jun elindult az ajtó felé. Kinyitotta esernyőjét, és kilépett. A taxi 3 percen belül oda ért. Beszállt a taxiba, megmondta hova kell menni, és már indultak is. 10perc múlva megérkeztek Yohék háza elé. Jun kifizette a taxit, és rohant az ajtóhoz. Gyorsan bekopogott. Ryu nyitott ajtót.
- Jun kisasszony. Mit kere….
- Hogy van Len? – kérdezte a lány nem válaszolva Ryu kérdésére.
- Hát. Ezt talán Fausttól kéne megkérdeznie. Jöjjön be. – Ryu beengedte maga mellet.
- Szia Jun! – köszönt Morty.
- Szia. Faust merre van?
- Gyere. – Morty bevezette Junt Len szobájába. – Maradj itt, ide hívom. – bólintott, és letérdelt Len mellé. Szemei csukva voltak, de még így is komoly volt.
- Már megint mibe keveredtél? – suttogta a csöndbe Jun. Len szemei résnyire nyitódtak, de ezt a lány nem vette észre, mert saját kezét nézte.
- Hogyhogy itt vagy? – kérdezte a fiú. Jun felkapta a fejét és Bason is megjelent.
- Te ébren vagy? Ó Len! Annyira aggódtam érted! Hogy vagy? Nem fáj semmid?
- Jun! Nyugodj már le! Jól vagyok, bár a vállam az sajog. Ki üzent neked? Anna igaz?
- Nem. Egy Kristin nevű lány.
- Mi??
- A hotelben találkoztunk. Úgy látszott, hogy eltévedt ezért megszólítottam. Kiderült, hogy sámán. Amikor bemutatkoztam, akkor elkezdett húzni a saját szobája felé. Bementünk és mindent elmondott. Na jó, az túlzás, hogy mindent. Csak azt, hogy elájultál, és hogy nem tudja biztosan, hogy hol vagy.
- Nem lehet igaz.
- Mi?
- Ez a lány mindenhol ott van. Az edzőteremben, a parkban, a hotelben. Mintha csak nyomozna a családom után!
- Ne feltételezz róla ilyet Len! Ha ő nem mondja el, hogy ájultan fekszel, akkor soha nem tudtam volna meg! Ráadásul ő is majdnem elsírta magát!
- Biztos nem miattam… - morogta Len és elfordította fejét.
- Len! Csak nem tetszik neked?! – Len elvörösödött.
- Nem! Nem tetszik! Inkább választanák egy boszorkányt! – Jun elmosolyodott.
- Ó hát persze öcsikém.
- Tényleg nem tetszik!
- Akkor miért pirultál el?
- Nem pirultam el. – morgott ismét Len és megint elfordult.
- Miért haragszol? Mert kimondom azt, amit te nem mersz?
- Ez nem igaz. Nem azt mondod ki. Félre beszélsz! – egy perc csöndkövetkezett.
- Pai Long. – Jun felállt, és védőszelleme fülébe súgott valamit.
- Rendben. – Pai Long megfordult, és kiment. Kintről kiáltozás hallatszott.
- Nee! Eresz már el! Nem csináltunk semmit! – hallatszott Yoh hangja.
- Pai Long kérlek! Ne! Csak ne do.. – kiáltozott Trey és utána már csak egy taccsanás félét lehetett hallani.
- Mit mondtál Pai Longnak? – kérdezte nővérét Len.
- Yoh és Trey hallgatóztak. Csak megkértem őt hogy dobja ki őket a sárba, hogy tanuljanak. – Len elvigyorodott. Majd belépett Jun „testőre.”
- Majd tőlem is kapnak.
- De Len! Kaptak mára eleget.
- Ki mondta, hogy ma kapnak? Igaz Bason? – kintről most a fiúk szitkozódása, Jocó röhögése, és végül Anna kiáltozása hallatszott.
- Igen Len mester. – Len megpróbált felülni, de nővére visszanyomta.
- Á! Ez fáj! – esett vissza Len.
- Még nem kelhetsz fel. Addig nem, amíg Faust nem mondja, hogy felkelhetsz!
- Jól vagyok! Nincs semmi bajom! – nézett mérgesen Len.
- Nem baj. Most hívom Faustot. Ne kellj fel kérlek. Jó?
- Jó…. – adta meg magát Len.
* * *
Kristin, kilépett a tusolóból. Megtörülközött, amilyen gyorsan csak lehetett törött kézzel, felvette köntösét, és megszárította haját. Oda sétált az ablakhoz, és kinézett rajta. Az álla leesett a meglepődéstől. Ryu közeledett a hotel felé.
- Nézd csak Terry! Ez az a fiú, aki megszorította a csuklóm. Bezárom az ajtót. Ez a hapsi, most nem kívánt vendég lenne. – Kristin megfordult, és az ajtóhoz futott. Bezárta az ajtót, és vissza szaladt, az ablakhoz. Ryu sehol sem volt. – Tehát hozzám jöttél. Nem foglak beengedni, ha megtudod, melyik szobában vagyok. Hm.
- Jó napot. Egy lányt keresek. Ebben a hotelben szállt meg, a neve Kristin. Fekete hosszú haja van, vöröses bőre, és kb ilyen magas. Melyik a szobája?
- Sajnálom, de nem adhatok ki információt a vendégekről.
- De kérem! Ez a lány veszélyben van!
- Majd ha a rendőrség a tv-ben kijelenti, hogy baj van, akkor elmondom. De addig is, nem ad-ha-tok-ki, in-fót. – mondta tagoltan a recepciós. Ryu Tokageroh felé fordult.
- Akkor te jössz barátom. – mondta halkan, úgy, hogy csak szelleme hallja.
- Rendben. Nem sokára találkozunk! – szellem a lépcső irányába fordult. Hirtelen mindenhol sötét lett és hallani lehetett néhol sikolyokat.
- Ne aggódjanak! Biztosan csak áram szünet! Kérem! Maradjanak nyugodtak! Egy pillanat és utána nézek! – kiáltozott a portás. Lement a pincébe egy elemlámpával.
- Tokageroh, maradj itt! Nem tetszik ez nekem!
- Rendben. De akkor hogyan találjuk meg?
- Most még sehogy. Várunk. – Ryu minden felé tekingetett. Aztán kinyílt az ajtó, és fény áradt be a hotel előterébe. Sokan felsóhajtottak. De Ryunak még a lélegzete is elállt. Egy fekete gatyás, vörös bőrkabátos, Kleopátra frizurás nő állt az ajtóban, mellette egy farkassal szellemmel. A nő mosolygott.
- Bú. – mondta, és becsapta az ajtót, mire az emberek riadtan, sikoltozva futottak, amerre csak tudtak.
- Tokageroh! Yamatano Orochi! – Ryu az ajtó irányába célzott, de elvétette. A nő eltűnt a lépcsőnél.
Kristin már felöltözött. Elő vette bambusz botját, és ajtaja mögé állt, elrejtőzve. Lassan lenyomódott a kilincs, amitől a lánynak a lélegzete is elállt.
- „Ez Ő…” – Kristin félt. Már rég egyesült Leoval és Terryvel, így most kiválóan látott. Bátorságot, viszont senki sem tudott adni ebben a pillanatban. A kilincset immár teljesen lenyomták, és az ajtót meg próbálták kinyitni. – „De jó, hogy bezártam.” – a lány most kicsit megnyugodott. De elkezdtek dörömbölni az ajtón. Látszott, és hallatszott, hogy a nő minden erejével ki akarja nyitni. Aztán az ajtó megadta magát. Dilaila megfogta a kilincset, hogy ne csapjon nagy zajt. Kristin leguggolt és megmarkolta botját. A földet nézte, és összeszedte minden bátorságát. Aztán meglátta, Dilaila cipőjét, amint belép a szobába. Kristin jó erősen a sípcsontjára ütött, amitől a nő felkiáltott és elesett. Kristin feláll, és a kanapé mögé szaladt. Sötétvolt, így most ő volt előnyben.
- Kapd el Fyer! – kiáltott farkasához Dilaila és a kilincsbe kapaszkodva felállt. Fyer ugatva megindult Kristin felé, aki ráütött a farkasra. De az nem adta fel egy könnyen. Eközben Dilaila is elővette fegyverét, ami egy kard volt. Suhintott egyet vele, és olyan szél kerekedett, hogy a falnak lökte Kristint. A fal is kezdett már repedezni, ezért minden erejét bevetette, hogy elugorjon a faltól. Dilaila Kristin felé ugrott, Kristin ahogy tudott hárított, de megint a falnak csapódott, amiből már egy jókora darab lezuhant. Kint az emberek sikoltozva menekültek a kődarab alól. Kristin, most fejen ütötte a nőt, aki megszédülve két lépést hátrált, de aztán újra támadott. Kristin balra ugrott, és a nő hátára ütött, aki ettől a falnak vágódott. Most már nem csak a fal, de a föld is megrepedt. Dilaila megfordult, és a falnak támaszkodott.
- Amikor álmodban megjelentem. Nem hittem volna, hogy anyádnál is erősebb leszel. Őt is alig tudtam legyőzni. Most pedig te. – A fal vészesen elkezdett repedezni. – Először nem tudtam, hogy az emberek változnak. – most már a padló is megrepedt a nő alatt. Kristin meg csak hallgatta mit mond. – Azt sem vettem észre, hogy közben szerepváltás történt. Hogy ti letetetek jók, és én rossz. – Dilaila rendesen felállt. – Jobb, ha nem leszek a világ terhére. – mondta, és nekidőlt, megint a falnak, ami most már nem bírta tartani magát és kiszakadt. Dilaila először elkezdett zuhanni, de aztán rántást érzett magát, és két másodperc múlva a levegőben lógott.
- Ha tényleg így gondolod, akkor nem kéne öngyilkosnak lenned! Ha nem vetted volna észre, épp most változtál meg! – Kristin két kézzel fogta Dilaila jobb karját, és már kezdett csúszni a lába.
- Tényleg így gondolod?
- Példa mindenkinek kell! Megbocsátok neked, csak nyújsd a másik kezedet!
- Tényleg megbocsátasz? Azok után, hogy megöltem a családod?
- Most már új családom van! De ha nem adod ide a másik kezed, akkor mind a ketten lezuhanunk! – Dilaila felnyújtotta a másik kezét, amit Kristin törött kezével elkapta, és elkezdte felhúzni. Az emberek lent sikoltoztak, rendőrt, tűzoltókat, és mentőt hívtak. Kristin felhúzta a nőt. Ryu most berohant a szobába.
- Hát itt vagy! Most meg lakolsz!
- Ne! Ne csináld! Mindent meg magyarázunk! – állt Kristin Dilaila elé.
- De hát megtámadott!
- Tudom!
- Mindenkit felszólítunk, hogy jöjjön ki az épületből! Figyelem! Mindenki jöjjön ki az épületből! – egy rendőr szólt a kihangosítóba.
- Állj! Tegye le a fegyvert! – fogott fegyvert egy rendőr az ajtóból Dilailára, aki eldobta a kardot. – Rendben. Menjenek hátrébb. – szólt a rendőr Ryura és Kristinre akik engedelmeskedtek. A rendőr meg bilincselte Dilailát.
- Illegális fegyvertartásért letartóztatom. Jogában áll hallgatni és ügyvédet hívni. – mondta a rendőr.
- Azt hiszem, hogy mi majd találkozunk, ha letöltöttem a büntetésemet. A tetteim után, jót tesz majd nekem egy kis bezártság. – mosolygott halványan a nő és elindult a rendőrrel. Ryu mag mellé nézett, Kristin sehol.
- Kisasszony!
- Kristin! Semmi kisasszony! – lépett ki az egyik még ép szobából Kristin. 3 perc múlva már az utcán lépdelt, Ryuval az oldalán.
- Biztos nem fogadja el a meghívást és csatlakozik a csapatunkhoz? – kérdezte Ryu elhaladva az embertömeg mellet Kristinnel.
- Igen, biztos. A szüleimmel kell még élnem egy darabig. De ez nem jelenti azt, hogy nem mozdulhatok ki soha. Egyébként jobban szeretném ha tegeznél és nem magáznál engem.
- Ahogy akarod.
- Nos én erre megyek. – mutatott balra Kristin.
- Én meg az ellenkező irányba.
- Még valami. Ezt add át Junnak. – Kristin egy papír fecnit nyomott Ryu kezébe.
- Köszönöm a segítséget itt meg találsz: Tavaszi fa utca 4. Majd én is meglátogathatlak?
- Persze! De akkor a többieket is hozd magaddal. Na sziasztok! – köszönt Kristin és elindult a másik irányba.
- Hello! – köszönt Ryu és még egyszer integetett a lánynak, majd elindult Yohék háza felé.
VÉGE
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Ingyen letölthető telefon témák!
