II.                   fejezet

A tűz gyenge pontjai

Mikor felkeltem Yoh és egy lány civakodtak a folyosón.

-         Nem küzdhettek meg a csillagcsapattal! – szólt a szigorú lány.

-         Ugyan Anna! – győzködte Yoh a lányt. – Most itt van ő! Tökéletes fegyver. Nagyon sok furijokuja van! Egy alkalommal meg tudnánk lepni Zick – et. Tökéletes lenne. És különben sem te hozod a döntéseket. – hatalmas csattanást lehetett hallani. Felugrottam, és kinyitottam az ajtót. Yoh a földön térdelt, és a vörös kéznyomot tapogatta az arcán. Az Anna nevű lány a konyha felé lépdelt, mellette két Shikigami lebegett. Yoh mellett Amidamaru.

-         Yoh, te elég régóta ismered Annát. – szólt. – Miért nem fogod vissza magad?

-         Izé… he – he… - hebegte Yoh. – szia Zooey… rég láttalak. Jól aludtál?

-         Hát… igen, jól. – feleltem. – De mi történt…?

-         Oh… hát… - fészkelődött Yoh. – igazán… jaj semmi…

-         Szóval te vagy Zooey. – jött ki a konyhából Anna. – A híres Zooey… - némán bólintottam.

-         Indulunk? – lépett ki az ajtón Len. – Sok dolgom lenne…

-         Nem mentek sehová! – kiáltott Anna, de Len nem figyelt rá. Yoh elképedve bámult a kijárat felé siető fiúra.

-         Sajnálom Anna, de ebbe igazán semmi beleszólásod. – szólt Len és kilépett az udvarra. Némán követtem. Yoh szomorúan lépdelt utánunk. Anna leejtette az éppen kezében lévő tányért.

Len és Yoh között ballagtam. Mind a hárman a gondolatainkba merülve gyalogoltunk. Végül Yoh szólalt meg.

-         Ez hihetetlen volt. – mondta, de hangjában nem tükröződött a lelkesedés.

-         Hm. – morgott Len. Először a lila hajú srácra néztem. Aztán a barnára. Egyikük sem tűnt túl boldognak. Shamrock hirtelen felkiáltott.

-         Vigyázz Zooey! – hátra pillantottam. A tűzszellem görbe ujjai egy centire suhantak el az arcom előtt. Megfordultam, és lehunytam a szemem. Egy másodperccel később Shamrock óriás szellemének vállán ültem.

-         Helló Zick. – morogtam. – Rég láttalak.

-         Oh, a kis Zooey. – vigyorgott a gonosz. – Hogy megy a sorod hugi?

-         Hugi? – kiáltotta egyszerre Yoh, és Len. Mind a két kezem ökölbe szorult.

-         Úgy érted… - hebegte Yoh. – most azt akarod mondani…

-         Hogy a testvéred vagyok. – fordultam a fiú felé. Majd ismét Zick – re tévedt a tekintetem. – Nemrég csaták sorozata folyt köztünk. Mindegyikben győztem.

-         Téves. – csóválta a fejét Zick. – Az utolsóban nem. Ezért…

-         Ezért vagyok most itt. – fejeztem be helyette. – Hogy kijavítsam a hibáimat. – Zick szellemének vékony karjai megindultak a nyakam felé. – Másold, Shamrock! – kiáltottam, mire a kalózlány kezei is elindultak ellenségem torka felé.

-         Úgysem mered. – motyogta Zick lehajtott fejjel. Mosolyra húzódott a szám. Egy pillanatra megálltak a tűzszellem karjai. Shamrock is lelassított, majd egyszerre kezdték el egymást fojtogatni. Egy ideig mind a ketten bírtuk, de pár perc után Zick az ég felé emelte fejét, felordított, és összeesett. Shamrock emberi alakot öltött, én meg leugrottam a válláról, és elsétáltam ámuló társaim mellett. A kezem még mindig ökölbe szorult.

-         Nem hiszem el, hogy képesek voltatok elmenni! – ordított Anna. – Mit képzeltek magatokról?

-         Ne haragudj Anna. – felelt hűvösen Len. Bementem a szobámba és bevágtam az ajtót. Kitártam az ablakot, és a párkányra ültem. Felpillantottam a tiszta, kék égre.

-         Mi bánt Zooey? – kérdezte Shamrock.

-         A múltam. – sóhajtottam. – Nem akarom tudni, el akarom felejteni, de… mégis mindig itt zakatol az agyamban. Szeretném magam mögött hagyni, de itt van mellettem. Annyira bánt, hogy tudom az igazságot. Pedig jobb lenne, ha nem lenne róla tudomásom, és akkor hihetném, hogy Tringle vagyok.

-         Meg lehet szokni. – válaszolt egy hang. Felnéztem. Yoh állt az ajtóban. – Tehát akkor mi testvérek vagyunk.

-         Ugyebár. – bólintottam.

-         Hm. – lépett az ablakhoz a fiú. – Érdekes. Máshogy…

-         Mutatkoztam be, tudom. – fejeztem be helyette a mondatot. – Amikor megszülettem elszakítottak a családtól. Utcára kerültem. Később egy hölgy talált rám. Azóta Tringle vagyok. De én belül mindig tudtam, hogy ez hazugság. Tudod, nekem volt egy nővérem.

-         Ashlee Tringle? – kérdezte Yoh.

-         Igen. – bólintottam lehunyt szemmel, majd Yoh – ra néztem. – Harcoltál vele?

-         Soha. – hajtotta le bátyám a fejét. – De láttam őt küzdeni. Erős lány volt. A csillagcsapattal harcolt utoljára. – újra az égboltra tévedt a tekintetem.

-         Hm. – motyogtam. – Furcsa dolog. – mosolyra húzódott a szám. – Pedig mindig erősebb volt nálam.