A manga, bár a közhiedelemben mint valami új dolog él, évszázados múltra tekinthet vissza a szigetországban. A megnevezés maga, Hokusai Katsushika (1760-1849) nevéhez fűződik, aki 13 kötetes vázlatgyűjteményének adta a manga, azaz önkéntelen/folyamatos képek megnevezést. A megnevezést később átvették azok a napilapok és magazinok, amelyek az első, többnyire amerikai karikatúrákat és képregényeket jelentették meg. Az amerikai minta persze hamarosan meghozta japán követőit is, így megjelent a japán képregény, azaz helyi nevén a manga.

Fontos megjegyezni, hogy japánban minden képregényt, legyen az japán, amerikai, vagy akár francia, mangának neveznek (ahogy minden rajzfilmet animének). A nyugati világ, azonban a számára szokatlan, és meglepő japán képregénnyel azonosítja, mintegy elhatárolva a megszokott, ismert „képregénytől”.

A manga megszületett, azonban az igazi áttörést az 1940-50-es évek hozták el, amikor a japán képregény kilépett a nyugati keretek közül, és valóban új utakra lépett. Ezt a lépést az azóta „a Manga Istene” névvel megtisztelt Tezuka Osamu (1928-1989) tette meg, aki az 1947-es Új kincses sziget című képregényével valami teljesen újat alkotott. Ez a 250 oldalas alkotás gyökeresen eltért az addig megszokott, pár paneles karikatúra-képregényektől, vagy a nyugaton már bevett, fejezetes, végtelenített sorozatoktól. A kidolgozott történet, a filmszerű képek és megjelenés átütő sikert hozott, és Tezuka bevonult a történelembe.

További munkái mind legendák lettek, mint a Tetsuwan Atom (nyugaton Astro Boy) vagy a Ribbon no Kishi (nyugaton Princess Knight) amivel megteremtette a kifejezetten lányoknak(shoujo) szóló, romantikus mangák műfaját. Egész életében dolgozott, több mint 500 képregényt alkotott és számtalan animációs filmet, mellyel egyben a modern anime műfajának is megteremtőjévé vált. 1989-ben halt meg, nevét azonban munkáin kívül őrzi a legnevesebb manga alkotói díj, illetve az Tezuka Osamu Manga Museum Tokióban.

A manga japánban hatalmas népszerűségre tett szert, a japánban nyomtatott könyvek mintegy 40%-a a mai napig manga, a céges oktatóanyagok gyakran manga formában jelennek meg. Nincs olyan japán, aki ne olvasna, vagy olvasott volna életében mangát. Évente több ezer cím kerül az olvasók elé, 5-600 oldalas heti, vagy havi magazinokban, a legsikeresebb sorozatok pedig önálló, könyv-alakú kötetekben is megjelennek a gyűjtők számára.

Nyugaton azonban sok évtizednek kellett eltelnie, mire a manga meg tudta vetni a lábát. Bár a korai animék közül párat bemutattak az USA-ban, illetve nyugat-európában, ezek nem arattak olyan átütő sikert, illetve sokan nem is tudták, hogy japán alkotásokról van szó. Az Astro Boy ugyan a mai rajzfilmes-képregényes nemzedék egyik meghatározó élménye volt, azonban ezt nem azonosították a később megjelenő „manga képregénnyel”, illetve „japanimationnal”.

Azonban szerencsére akadtak úttörők, akik sokat tettek a manga elsősorban amerikai megismertetéséért, mint Frederik L. Schodt, vagy Torren Smith. Az első anime sikerek, mint a Ghost in the Shell, vagy az Akira, később Tv-ben pedig a Dragon Ball megnyitották az utat a képregények előtt is, ma pedig már sorozatban jelennek meg az új manga-kiadások, sok olyan nagy képregény-kiadó is megjelentet mangákat amelyek azelőtt elzárkóztak tőlük.

A manga hatalmas változásokat hozott a nyugati képregény iparba is. Bár egyes alkotók már korábban is ismerték a „japán stílust”, manapság a klasszikus amerikai címek is egyre-másra vesznek elemeket a mangától (pl. X-man).

De miben is más a manga?
Első sorban a megjelenítés, az ábrázolásmód az, ami megragadja az embereket. Nem a nagy szemekre és hasonlókra gondolok, hiszen azok a külsőségek – bár elég elterjedtek – nem mindenkinél fordulnak elő, hanem a folyamatos, filmszerű képekre, melyek nem csak narratívan, egy-egy fotóként jelennek meg, hanem mint egy film képkockái, egymás után, folyamatosan peregnek, a mozgás érzetét keltik.

A narratív szöveg hiánya sokszor zavaró lehet, de a manga sokkal inkább hagyja a képeket beszélni maguk helyett, és gyakran oldalak sőt fejezetek telhetnek el anélkül, hogy a szereplők akár egy szót is szólnának. Az érzelmeket, gondolatokat nem a szövegmezők, a narrátor meséli el, hanem a képek mutatják meg nekünk. A kép és szöveg egysége teljes, egyik sem nélkülözheti a másikat.

A gazdasági okokból fekete-fehér ábrázolás olyan művészeti lehetőséget nyújt a rajzolónak ami a nyugati világban nagyon ritka volt, tömegtermelésre készült képregény esetében pedig kifejezetten kizárt. A nyugati, színes képregénynek meg kellett felelnie annak a színes nyomdatechnikának, ami nem tudott túl sok színnel, túl bonyolult grafikát megjeleníteni. A valóban szép, színes nyomtatás pedig drága, rétegvásárlóknak szánt albumokban tudott csak megjelenni. Ezzel szemben a fekete fehér grafika, a hagyományos japán tusfestészetből, és a klasszikus grafikából táplálkozva az olcsó nyomdatechnika mellett is képes volt fantasztikus műalkotásokkal megjelenni. Természetesen a nyomdatechnika fejlődése ezen sokat változtatott, ma már a képregény sem az a régi, raszteres color, és egyre másra jelennek meg a színes mangák is a kínálatban.

Végezetül pedig a műfajok és stílusok szinte végtelen skálája az, ami a mangát olyan egyedivé és csábítóvá teszi. Már Tezuka is alkotott számtalan műfajban, és ez azóta is gyarapodott. A nyugati képregény hamarosan beskatulyázódott a comic-strip, vagy a kiskamaszoknak szóló szuperhős képregények világába. Ki ne hallotta volna az „ebből már kinőttél fiam” szöveget, illetve a képregény, mint olyan, bekerült a „fiús dolgok” tárházába, mint a sportújságok vagy az autós magazinok. Ebből a körből a nyugati művészek első sorban a sötétebb, erőszakosabb képregények felé törtek ki (pl. Sin City, vagy a Spawn, hogy ismertebbeket említsek). A manga ugyanakkor a kezdetektől máig, a lehető legszélesebb közönséghez szól, külön magazinok, kiadványok jelennek meg a különböző célcsoportoknak, a kisgyerekektől, a kamaszokon át a felnőttekig, fiúknak-lányoknak az általuk elvárt, igényelt műfajban. A krimi, akció és horror mellett megjelennek romantikus történetek, családregények, történelmi történetek, sportsorozatok, lelki és társadalmi drámák egyaránt.

A manga (és testvére az anime) ma a modern japán kultúra zászlóshajójává vált, világszerte milliók ismerkednek a japán nyelvvel, zenével, életmóddal, történelemmel, hiszen a történetek megértéséhez sokszor meg kell ismerni a hátterükben megbúvó kultúrát, annak szokásait és hiedelmeit is. Ezáltal pedig egy másfajta népet, egy másfajta gondolkodásmódot is.