-         A napfelkelte gyönyörű, igaz Shamrock? – kérdeztem ábrándozva. A szellem némán bólintott. Majd hirtelen felkiáltott.

-         Zooey gyorsan! Nem érezted?

-         Mit? – ugrottam fel.

-         Nem tudom mi volt ez, de az biztos, hogy a Tringle birtokról jött! – felelt kétségbeesetten Shamrock.

-         Mi…? – hebegtem. – Akkor induljunk!

-         Szükségünk lesz mindenkire! – kapkodott a szellem. – Yoh! Len! Trey! Gyorsan Zooey, gyorsan!

-         Jól van, Shamrock, nyugodj már meg! – kiáltottam. Azonban a szellem kilebegett a folyosóra, egyenesen beleütközött Yoh – ba.

-         Héj Shamrock! – köszönt vidáman a fiú. – Mi a helyzet?

-         Gyorsan, szedj össze mindenkit! – felelt a szellem, és továbbment a folyosón. Yoh ekkor jelent meg a szobám ajtajában.

-         Mi történt Zooey? – kérdezte aggódva.

-         A családomat megtámadták! – feleltem. – Indulnunk kell!

-         Oké. – bólintott Yoh. – Én hozom a többieket! Te addig keresd meg Shamrock – ot, és az udvaron találkozunk. – ránéztem Yoh – ra. Annyira kedves hozzám, pedig kardot fogtam, rá. Hirtelen feleszméltem, és elrohantam megkeresni „kósza kalózszellememet”. Len szobájában találtam meg.

-         Nem jövök. – jelentette ki a fiú.

-         De… nem segítesz? – hebegtem.

-         Nem az én dolgom. – rántotta meg a vállát Len.

-         Nem teheted ezt! – kiabáltam.

-         Miért is? – kérdezte nyugodtan a lila hajú srác.

-         Mert… - motyogtam. – mert… mert segítettem nektek elkapni Zick – et! Ennyivel tartozol! – Len kilépett az ajtón, és a kijárat felé vette útját. – Ne fordíts nekem hátat, Len! – ordítottam. – Hálátlan dög vagy! Igenis az adósom vagy! Gyere ide, és küzdj meg velem! – a Guandao hegye a torkomnak szegeződött.

-         Nem megyek sehová. – szajkózta a srác. – Te nem parancsolhatsz nekem. – a fegyver ismét eltűnt, a fiú kilépett az udvarra, majd az utcára.

-         Zooey… - motyogta Shamrock. Térdre rogytam. Len?

-         Len…? – morogtam magam elé. – Len…

-         Zooey! – rohant felém Trey. – Mi történt? Jól vagy? – némán bólintottam, majd dühösen felálltam.

-         Induljunk! – hörögtem. Forrt bennem a düh. Szellemem máris óriás alakot öltött, felkapott a vállára, és rohant a Tringle birtok felé. A többiek követték a példánkat. Sokukat nem is ismertem. Egy hatalmas szőke lány, egy gepárd, egy kerekeken guruló, nyolcfejű valami, és egy rózsaszín tündérke szegődött Yoh és Trey szellemei mellé. Fogalmam sem volt róla, kik ők. De jelen pillanatban nem is érdekelt. Hamar odaértünk. Hatalmas tűz kerekedett a házon.

-         Zick! – ordítottam.

-         Nem gondoltam, hogy ismét beléd botlok! – felelt egy hang.

-         Te álnok! – kiabáltam. – A Tringle családot hagyd ki ebből!

-         Oh, hát ők már nem sok mindenben lesznek benne. – vigyorgott a gonosz, és köddé vált. Leugrottam az addigra már emberi méretű Shamrock válláról, és az omladozó ház felé rohantam.

-         Anyám! – kiabáltam. A saját szobámhoz értem. A betört ablakon kívül érintetlen volt. Újra térdre rogytam. Az üvegszilánkok átszakították a nadrágomat, és vágták a térdemet, de nem érdekelt. A családomat is elpusztította. Ashlee – vel kezdte. Felordítottam. – Megfizetsz mindenért! Bosszút állok a Tringle családért! Zick!

-         Csak kerüljön a kezeim közé… - sziszegte Shamrock.

-         Zooey! – kiáltott Yoh, és leguggolt mellém. – Gyere! Össze fog dőlni a ház!

-         Nem megyek sehová. – motyogtam. – Inkább a halál…

-         Azt nem hagyom! – ordított Shamrock, a vállára vett, és óriás szellemalakot öltött.

A szobámban ültem. Olyan fura volt a dolog. Nem éreztem fájdalmat. Valahogy nem bántott a dolog. Természetesen rettentő dühös voltam, és meg akartam bosszulni szüleim halálát. De nem éreztem bánatot. Nem tudom…

- Igazán sajnálom, ami történt. - szólt Len az ajtómból.

- Nem a te hibád. – feleltem az eget bámulva.

- És igazán sajnálom, hogy olyan goromba voltam veled. – folytatta.

- El van felejtve. – sóhajtottam. Hallottam, ahogy Len kimegy a szobámból.

- Jól vagy Zooey? – kérdezte Shamrock.

- Már amennyire jól lehet lenni ilyen helyzetben. – válaszoltam. – Nem úgy hangzott, mint aki tényleg sajnálja a dolgot.

- Len már csak ilyen. – hallottam Yoh hangját. – Egyszer úgyis megtörik. Nekünk is időbe telt, mire a kegyeibe fogadott.

- Oh, szóval most már nekünk kell a kegyeibe férkőznünk! – feleltem, és felálltam.

- Nézd Zooey, Len nehéz eset. – sóhajtott Yoh, és beljebb lépett. – Nem barátkozik meg akárkivel, csak úgy. Egy idő után megbékél a gondolattal, hogy itt vagy. És akkor már minden oké. Lesz.

- Köszönöm Yoh. – mondtam. – Igazán kedves tőled, hogy ilyen sokat segítesz.

- Oh, hát igazán nincs mit. – válaszolt Yoh, és elvigyorodott. – Gyere, bemutatlak a fiúknak! – felpattant, és már vonszolt is az ebédlőbe. Az asztalnál hat srác ücsörgött: Trey és Len is köztük volt. A másik négyet nem ismertem. – Hát akkor fiúk: ő itt Zooey Tringle, a húgom. Zooey, ő itt Rió, és a szelleme Tokagero. – egy magas férfi állt föl, gondosan lenyalt hajjal, mellette egy zöld szellem, a sisakján egy gyíkkal.

- Helló Zooey! – köszönt, majd ismét leült.

- Ő Jocó, a szelleme, pedig Mik. – egy sötétbőrű srác állt fel, nyomában egy gepárd.

 - Szia Zooey, én vagyok Jocó, a legviccesebb kisfickó az egész világon! – sokan felnyögtek. – Most mi van? Nem is mondtam semmi rosszat! – elmosolyodtam. – Tessék! Neki még akkor is tetszem, amikor nem is poénkodok.

- Kíváncsi vagyok mi lesz, ha elkezdesz poénokat szórni. – jegyezte meg rosszmájúan Len (Jaj a májam! kiáltott fel J).

- A megjegyzéseket máskorra. – vágott közbe Yoh, és folytatta a bemutatást. – Ő VIII. Faust, a temetőmágus, szerelme, pedig Eliza. – egy fura, szőke hajú férfi állt fel, mellette egy szintén szőke fürtökkel büszkélkedő lány. Egymás kezét fogták, és egyszerre hajoltak meg.

- Üdvözlünk Zooey. – szólt a férfi, majd mind a ketten helyet foglaltak.

- És végül, de nem utolsó sorban Liserg, és szelleme Cloe. – egy zöld hajú srác állt fel, mellette apró szelleme lebegett.

- Szia! – köszönt a fiú barátságosan, és ő is visszaült a helyére.

- Annát már ismered, igaz? – kérdezte Yoh.

- Úgy ahogy. – bólintottam.

- Gyere, itt van egy üres hely! – ajánlotta Rió, és lelökte szellemét a székről.

- Köszönöm, nagyon figyelmes vagy. – mosolyogtam, és helyet foglaltam Rió, meg Trey között. Hirtelen csapódott az ajtó, és egy apró fiú ugrott be rajta.

- Jaj, Yoh ne haragudj, hogy elkéstem! – hadarta, majd meg állt a tekintete rajtam. – Te ki vagy?

- Zooey Tringle, nagyon örülök. – válaszoltam, és felálltam.

- Helló, a nevem Morty. – vigyorgott a srác.

- Shamrock, hozz egy széket, kérlek! – kiáltottam a szellememnek, mire ő megjelent egy székkel a kezében. – Köszönöm. Foglalj helyet, Morty.

- Jaj, igazán kösz. – mosolygott a fiú. – Örök hála. – visszaültem Rió mellé. Hirtelen egy rózsaszín hajú lány lépett be a konyhából, tálakkal megpakolva.

- Had segítsek! – kérleltem, és elvettem tőle három tálcát.

- Köszönöm. – felelt a lány. – Ki vagy?

- A nevem Zooey. – válaszoltam. – Yoh húga vagyok.

- A húga? – kérdezte Anna a konyhaajtóból.

- Igen… izé… elfelejtettem említeni? – hebegte Yoh.

- A legmélyebb tiszteletem, Anna. – szóltam, és meghajoltam.

- Hm. – mormogott a lány. – Látjátok fiúk, sokkal jobb lenne a kapcsolatunk, ha ti is mindig meghajolnátok. Köszönöm Tamara, leülhetsz.

- Máris, Anna. – felelt a rózsaszín hajú lány, és ő is elfoglalta helyét az asztalnál.

- Igazán segítőkész vagy. – dicsért Rió.

- Csak szeretnék jó benyomást kelteni. – feleltem. A vacsora többi részében nem voltam túl beszédes. Morty Yoh – t kérdezgette a testvéri kötelékünkről, Rió, Jocó, és Trey, pedig kenyérrel dobálták Len – t. A srác feje egyre vörösödött. A hang ismét megjelent, és egyre csak nekem sugdosott.

- Úgysem férkőzöl a kegyeibe. – sziszegte. – A többiek bírnak, mert mindenkinek segítesz, de Len soha nem fog megszeretni. Hidd csak el.

- Tamara, kérlek szedd le az asztalt. – utasította a lányt Anna.

- Segíthetek? – álltam fel.

- Minden segítséget örömmel fogadunk. – felelt hűvösen Anna. A percek itt már gyorsan teltek. A hang eltűnt. Mire a mosogatáshoz értünk, már egész jó kedvem volt.

- Köszönöm Zooey. – mosolygott Tamara.

- Ugyan, semmiség. – legyintettem. – Len elég fura fiú.

- Szerintem is. – bólogatott a lány. – Mostanság elég sokáig elvan. Reggel elmegy, és van, hogy csak vacsorára ér haza. Különös.

- Tetszik, hogy ilyen nagy családot alkottok. – mosolyogtam. – Itt majdnem mindenki békében megél a másikkal. Aki meg nem, az elviseli a többieket.

- Igen. – bólintott Tamara. – És új taggal bővült a család. – ismét elmosolyodtam.

- Köszönöm. – suttogtam.

- Magadnak köszönd. – kacsintott Tamara. – Nos, azt hiszem ezzel végeztünk is. Akarsz elsőnek zuhanyozni?

- Igen, köszönöm. – bólintottam.

- Intézkedem! – vigyorgott Tamara, és elrohant az ebédlőbe.