Szerző: Kuroda Kumiko

Rövid előszó
Elöljáróban csak annyit, tőlem Zenibától, hogy a szerzőnek nagy barátja, a műnek nagy rajongója vagyok, tehát ha meglátom, hogy bárki szidja, hát leharapom a fejét! Ám biztos vagyok benne, hogy ez a figyelmeztetés tökéletesen felesleges volt, mivel ezt a storyt csak imádni lehet! Dícséret és építő jellegű kritika pedig jöhet! Tehát jó olvasást!

A sötét szív bajnoka

I. fejezet: Utazás

- Megjöttem! – kiáltottam. – Van itthon valaki?
- Hol voltál? – vont kérdőre anyám, ahogy előlépett egy sötét sarokból.
- Valahol. – feleltem durván. – Egyébként tudod milyen elfoglalt lettem, amióta újra elindult a sámán bajnokság!
- Zooey kérlek, ne legyél ilyen utálatos! – könyörgött anya. – Hol voltál édesem?
- Ne nehezítsd meg a dolgomat. – suttogtam. – És a sajátodat se. Csak a holmiaimért jöttem. Csak a legfontosabb dolgokért.
- Mi… - hebegte édesanyám. – de… hová készülsz?
- Doby-village – be. – feleltem. – Kezdődik a bajnokság. Mennem kell…
Ahogy a sötét úton haladtam, eszembe jutott, mit mondott a nővérem, amikor elindult a bajnokságra. „Hamar jövök, ne félj!” Hm. Soha többet nem láttam. Csak egy levelet, amit ő írt.
Kedves Zooey!
Ha ezt a levelet olvasod, lehet, hogy már nem vagyok az élők sorában. Kérlek, vigyázz Shamrock – ra. Ő egy kósza kalózszellem. Egy út szélén találtam. Kicsit habókos, de aranyos. Szeretném, ha ő lenne az őrszellemed. Ha elindul a Sámán bajnokság , feltétlenül vegyél részt benne. Keresd fel Mui professzort, ő majd felkészít. Sok sikert a bajnoksághoz! Büszke legyen rád a te öreg, buta, forrófejű nővéred:
Ashlee Tringle
- Büszke leszel rám, Ashlee! – suttogtam magamnak. Felpillantottam a csillagokkal telehintett, fekete, éjszakai égboltra. – Büszke. – bólogattam.
- Sosem lesz rád büszke. – szólt egy testetlen hang. – Hisz te a jó cél érdekében küzdesz, de több száz emberi élet árán. Soha nem érhetsz a nővéred nyomába! Soha.
- Hagyj békén! – kiáltottam. – Ki vagy te? – ám a hang nem válaszolt. Szomorúan baktattam előre.
- Zooey. – mondta Shamrock. – Valaki itt járt.
- Tudom. – sóhajtottam. – Tudom, Shamrock.
- De még mindig itt van. – suttogta a szellem. – Követ minket.
- Had tegye! – kiáltottam. – Kövess csak! Egyszer úgy is elkaplak!

- Ugyan, Yoh! – győzködte Morty, barátját. – Úgysem tudja meg!
- Nézd Morty! – felelt a fiú. – Én őszintén rettegek Annától! - Azt jól teszed! – szólt egy hang a hátuk mögött.
- Anna! – kiáltották egyszerre. - Mit kerestek még itt fiúk? – kérdezte a szigorú lány.
- Izé… éppen… - hebegte Yoh.
- Indultunk… haza! – fejezte be Morty.
- Aha. –bólogatott Anna.– És mi van a fagyival?
- Milyen fagyival? – értetlenkedett Yoh.
- Sosem hazudtál valami jól. – csóválta fejét a lány.
- Morty ötlete volt! – védekezett a fiú. – Én épp ellenkezni próbáltam, mikor feltűntél.
- Köszi, Yoh. – sóhajtott reményét vesztve Morty. – Igazi barát vagy!
- Morty, egy hónapig te mosogatsz, és takarítod a konyhát, sikálod a WC – ket, mosod a ruhákat, törölgeted a port. – utasította a fiút Anna.
– Yoh, tiéd a felmosás, porszívózás, és a bevásárlás.
- De én miért kaptam ilyen sok munkát? – háborgott Morty. - Egyrészt Yoh – nak edzésre van szüksége. – felelt Anna hűvösen. – Másrészt te ajánlgattad a fagyizást, Yoh egyszerűen rettegett a gondolattól.
Yoh leendő feleségére mosolygott, aki hideg tekintetével Trey – t is le tudta volna söpörni a pályáról.

A nyakamban lógó vasmacska alakú medálom, ami arany láncomon függött, hirtelen mocorogni kezdett.
- Közeledünk Zooey! – szólt belőle Shamrock.
- Nagyon helyes! – sziszegtem a fogam között. – Zick mindenért megfizet.
Másnap reggel egy házhoz érkeztem. Gondoltam benézek, hátha valaki tud útbaigazítást adni. Amint beléptem a kertbe, egy arany fénytüneménnyel körbevett óriás szellemkontroll állta utam. A gazdája egy fura fiú volt; lila hajából egy tincs tüskeként meredt az égnek, a többi eltakarta arcát.
- Ki vagy te? – kiáltotta felém. Felemelte a fejét. Csodás arca volt, aranyszín szemében tomboltak az érzelmek. Kezében szintén arany fényben úszó Guandao volt.
- Hm. – morgott Shamrock. – Mi legyen?
- Elbánunk vele. – bólintottam. Lehunytam a szemem, mire a medál lejött a láncról. Benne Shamrock óriás alakot öltött: Háromlevelű lóhere virított fehér felsőjén, kezében ezüst fényű kard csillogott, barna haja vállát verdeste. Szintén ezüst csizmája hatalmas port kavarta az udvarban.
- Rapid tempó támadás! – kiáltott a fiú.
- Másold, Shamrock! – utasítottam szellememet. A két szellem összecsapott. Shamrock az udvar másik végébe érkezett, guggolva. A fiú szelleme kiterült mellettem, mint egy elcsapott béka.
- De… - rebegte a srác. – ho… hogyan…? – mosolyra húzódott a szám.
- Kalózcsapás! – kiáltottam. A támadás ismét porfelhőt kavart körénk. Mikor a kosz elült már nemcsak a szellem, de a gazdája is a földön hevert.
– Mókás vagy. – szóltam neki. – Azt hitted győzhetsz. Aranyos. – tovább gyalogoltam az ajtó felé, Shamrock addigra emberi méretet öltött, és követett. A folyosón haladva újabb fiú állta utunkat. Világoskék haja az ég felé nézett, egy fejpánt segítségével.
- Ki vagy? – ordított felém.
- Jaj, hagyjatok már! – nyögtem fel. – A kis barátoddal is elbántam, pedig sokkal erősebbnek tűnt nálad.
- Láttam. – hörögte dühösen. – De velem nem teszed! Jégrengés!
- Másold, Shamrock! – kiáltottam ismét. A fiú, és szelleme megfagyva csodálkoztak rám. Elmentem mellettük, és folytattam az utam. Az első szobához érve fura dolgot láttam. Az ajtóra nagy betűkkel rá volt írva: Yoh Asakura.
– Istenem! - Mi történt itt? – kérdezte egy hang az ajtóból. Megfordultam. Egy barna hajú srác állt az ajtófélfánál, az ébredező lila hajú fiút segítette.
- Ő… - motyogta a jégbe zárt srác. – betört…
- Trey… - borzadt el az új gyerek.
- Te vagy Yoh Asakura? – üvöltöttem.
- Hát… azt hiszem igen. – vakarta a fejét a srác. – Igen, én lennék. Miben segíthetek?
- Shamrock! – hívtam szellememet. – Kalózcsapás! – mire a kalózlány az Asakura torkához emelte fényes, ezüstös kardját.
- Miért, te ki vagy? – kérdezte az Asakura fiú.
- A nevem Zooey Tringle. – feleltem. – Zick Asakura ellen harcolok.
- Nos, akkor itt valami szörnyű félreértés történt. – vigyorgott Asakura. – Ugyanis én is. Sőt Len, és Trey is.
- Ezt nem értem. – ráztam meg a fejem. – De te is Asakura vagy!
- Igen. – komolyodott el a fiú. – Sőt, én vagyok az ikre. De ez nem jelenti azt, hogy az ő oldalán állok. Tudod történt egy, s más…
- Lenne kedves kiolvasztani valaki? – préselte ki fogai között a mondatot a Trey nevű fiú.
- Oké, Shamrock elengedheted. – szóltam. Mire a jég vízként hullt alá a padlóra. Nagy koppanással végezte a földön Trey is.
– Ezt nem értem. – csóváltam tovább a fejem. – Zick – nek ikertestvére is van?
- Bizony! – bólogatott a vacogó Trey. – Egyszer már le is győzte!

- Len. – kóstolgattam a nevet az ajtóban állva. A lila hajú srác az ablakban állt, a naplementét nézte. – Szép neved van. – beljebb léptem, mire a Guandao hegye a nyakam előtt állt meg. Rátettem a mutatóujjam hegyét, és lejjebb toltam.
– Ne is próbálkozz, Len! Túlságosan korai lenne. Nem ismerlek eléggé. Esetleg egy icipicit később. Pár hónap múlva újra bepróbálkozhatsz!
- Nem akartam járni veled. – szólt komoran Len. – Utállak.
- Csak, mert legyőztelek? – kérdeztem komolyan. – Nem utálhatsz mindenkit, mert legyőzött! Yoh is megvert, mégis a barátja vagy.
- Honnan veszed. – mondta Len, inkább kijelentésnek szánva mondatát.
- Látszik rajtad. – álltam mellé. – Minden lépésedben, a szemedben, az arcodon, a karodon. Egyszóval: mindeneden. - Ha tudni akarod nem győzött le. – folytatta a fiú ökölbe szorult kézzel.
- Tudom. – bólintottam. – Döntetlen lett.
- Ezt meg honnan tudod? – értetlenkedett Len.
- Én figyelek a dolgokra. – feleltem titokzatosan. – Szép, nem?
- Nem igazán. – csóválta a fejét Len, és kicaplatott a szobából. Ismét magamra maradtam. Egyszer már megtörtént. Yoh lépett be az ajtón. Mielőtt bármit is mondhatott volna, megelőztem.
- Tudod Yoh, nekem már volt dolgom a testvéreddel. – sóhajtottam. – Hosszú, fáradtságos küzdelmek… de így hozta a sors. Gondolom neked sem csak fizikai küzdelmeket, kell vívnod.
- De. – lépett mellém a fiú. – Én csak magammal vitatkozom. - Semmit nem tudsz még, Yoh. – csóváltam a fejem. – Semmit.

Folyt.Köv.